Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I-d-é-z-e-t-e-k

 

– Az illatod is jó. – mondta Folt.
– Ezt hívják zuhanynak. – Egyenesen előrebámultam. Mikor nem válaszolt, oldalra fordultam. – Szappan. Sampon. Meleg víz.
– Meztelenül. Ismerem a dörgést.
Hát egye fene, itt vagyunk, szeretem őt. Talán kevésbé szeretném, ha ő nem szeretne ennyire.
Olyasvalakit akarok, aki bízik bennem, és feltétel nélkül elfogad. Aki mindennel együtt szeret, beleértve a sötét és önző oldalamat is.
- Nincs meg köztetek a vonzalom. Hidd el, hogy csak kihasznál. Te viszont egy erős csaj vagy, sok mindent megéltél már. Ne engedd, hogy becsapjon téged! (...) Keress egy olyan embert, aki őszinte hozzád!...
- Nem keresek mást helyette, mert én őt szeretem.(...) Megvan rá az oka, hogy ne akarjon engem, méghozzá nagyon is jó oka. A helyében én sem akarnám magamat. Az is igaz, hogy erős vagyok, tudok küzdeni, például a mai napig harcolok az életemért, de győzni fogok... megszerzem őt, ha nagyon akarom, biztosan megszerzem.
 
 
Ti férfiak azt hiszitek, hogy mindent megengedhettek magatoknak, hogy az egész világ körülöttetek forog, és mindenki más csak selejt. Hát nehogy azt hidd. Akármikor összetöröm, kifacsarom a szívetek. Sosem leszek a céltáblátok.
 

 

 
Az igazságot a sablonokon túl leled meg.
 
Ti férfiak azt hiszitek, hogy mindent megengedhettek magatoknak, hogy az egész világ körülöttetek forog, és mindenki más csak selejt. Hát nehogy azt hidd. Akármikor összetöröm, kifacsarom a szívetek. Sosem leszek a céltáblátok.
A mai nap más lesz. Másnak kell lennie. Mosolyogni fogok és mindez hihető
lesz. A mosolyom ezt fogja sugallni 'Jól vagyok. Köszönöm. Sokkal
jobban.Újra fogom kezdeni. Valaki új leszek. Ez az egyetlen mód, hogy
túllegyek rajta."
Nagyapám a játszótéren élte le öregkorát.
Otthon nem bírta ki.
Hosszú időről van szó - több mint száz évet élt.
Az első húsz nyugdíjasévét a Városligetben, a második húszat a Kerékgyártó utcai játszótér egyik piros padján töltötte el, távol a zajos homokozótól és a láncokon lógó hintáktól.
Nagyanyám csodálatos asszony volt; egy nagy képzeletű zseninek és egy mentálisan megpörgetett embernek a sajátos keveréke. Az ilyenre mondják, hogy dilis, de nem volt az, csak végtelenül gazdag és szabad lélek, akiből párttalanul áradtak az érzelmek és gondolatok, az eszmék, az őszinte vádak, a szemérmetlenül nyílt indulatok, a nóták és a versek.
És most a nagyanyám hangja szól, megismerem:
Azt írod, „dilis" voltam. Igaz. De ne hidd, hogy a nagyapád nem volt az. A józanság őrültje volt! Nem tudott repülni - én meg szerettem volna. Nem lehetett táncba vinni - én meg szerettem volna. És mivel a józanságával egyedül hagyott, önmagamnak daloltam és táncoltam, egy hosszú életen át. S egyre inkább pörögtem... pörögtem... pörögtem.
Mostanában néha már táncol egy kicsit velem!
Pár lépést tud már. Még számol a fejében „egy-kettő, egy-kettő" - de néha már elfeledkezik magáról, és önfeledten lépeget.
Miattam tanulja.
És néha én is odaülök a padjára, képzeld!
És beszélgetünk egymással - mert tudunk.
Az igazi, eltéphetetlen kötelékek láthatatlanok.
I can’t take the pain you bring me no more!
Nem bírom többé elviselni a fájdalmat!
nem kérek még több érzelmet.
Már nem kell. Már vége van.
Szeretném, ha rám néznél, hogy elfordulhassak csendben.

 


 
Sajnálom, de miattad még mindig nem tudnék sírni..
 

 


 
Ha nem tudod, hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.
 
A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös.Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról.
Hidd el nagyon jól tudom, hogy az érzések nem olyanok, hogy mond valaki valamit és egyből megváltoznak, irányíthatatlan, megpróbálhatsz vele együtt élni, de nem mindig megy és az ember arról sem tehet hogy épp ki tetszik neki vagy kibe szeret bele, ez egy megfejthetetlen rejtély.
Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.
Érzéseink voltaképpen visszajelzések, amelyek megmutatják, hogy jó úton járunk-e vagy sem.
 
 
A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret.
Amit nem fejeznek be megfelelő helyen és időben, örök időkre befejezetlen marad.

 

 
Szerelem. Itt ez a szó, de úgy érzem már nem jelent számomra semmit.
 
 
- Ha valaki szerelmének tárgya nem ismeri ezt a szerelmet, az nem szerelem. Az semmi.
- Igaz, sírni azért mert ez semmi egy bolondnál is bolondabbá tesz.
Szeretlek.
Örökké szeretlek. Még ha rám se nézel.
don't tell me the sky is the limit when there are footprints on the moon!
ne mondd nekem, hogy a határ az ég, amikor lábnyomok vannak a holdon.
Nem tudom, megfigyelték-e már ezt a zűrös aranyszabályt az élettel kapcsolatban? Abban a pillanatban, mikor nagy általánosságban minden a lehető legszebben klappol, valami mindig jön és nyakon vág.
- Ne keljünk fel innen soha többé. Csak ülünk majd, és ölelem a kezed. Kinő a szakállam, aztán kihullik a hajam, és mi csak ülünk, és öleljük egymást.
- De én közben elhízom. Csúnya, kövér, öreg nő leszek, és akkor nem akarsz ölelni.
- Sosem leszel öreg. És én mindig kívánni fogom az ölelésed.
- Jönnek majd szebb nők, fiatalabbak. Először csak lopva mersz rájuk sandítani, aztán utánuk fordulsz, aztán majd fölkelsz és itt hagysz engem.
- Soha nem kelek föl mellőled. Csak most ne menj el.
Nem hittem volna, hogy mi ketten összekeveredünk.. Nem gondoltam volna, hogy fontos leszel nekem, és most nem tudom hova tenni az érzést , hogy minden percben rád gondolok. Fura érzés, de tetszik.
Tudják, hátborzongató megfigyelni, mennyire ki tud forgatni önmagából egy srácot a szerelem.
" Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni. Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból. "
" Ha akar majd keres! Én már meguntam a szenvedést... "
" Ha nem félnénk az érzelmektől talán nekünk is lenne esélyünk... "
Miért is ragaszkodtam ennyire ehhez a férfihoz, aki nem is érzett semmit irántam? Mintha egy százéves kapcsolatnak lenne vége. Vagyis nem. Már a legelejétől tudtam, hogy semmit sem jelentek neki (...). Inkább olyan ez, mintha száz évig aludtam volna. Hagytam, hogy édes szavakat suttogjon a fülembe, hogy bármikor ágyba vigyen. És úgy kapaszkodtam belé, mintha el akartam volna hitetni magammal, hogy tényleg belém szerethet, pedig tudtam, hogy igazából ez lehetetlen. De végre felébredtem.
Ismerem a bekattant állapotot. És te be vagy kattanva. Történelmi pillanat. Nem tudsz koncentrálni, igaz? Rögtön ugrasz, ha csöng a telefon. Naponta több százszor megnézed az email-jeidet. Szerelmes dalokat akarsz írni. Nem, legszívesebben minden beszélgetésben valahogy ráterelnéd a szót. Mindenkivel megtörténik. És most veled is
megtörtént, barátom.
Az emberek nem mindig azért sírnak mert gyengék,
hanem azért, mert túl sokáig maradtak erősek
Ha valakinek fontos vagy, tudja hol keressen. Ha nem keres, nem vagy fontos neki.
Gyakran változnak az érzéseink. Talán úgy ahogy a fák lépnek át a télbe, ahogy lehullajtják leveleik. Talán így váltam meg én is az érzéseimtől, lassan mintha soha nem is éreztem volna. Talán így váltam én is ilyen üressé belül. Egy csupasz fa. Csupán ennyi maradt belőlem.
Néha jobb egyedül lenni!

Did you really think you'd beat me at my own game?
~Igazán azt gondoltad h megverhetsz a saját játékomban?
And the days feel like years when I'm alone.
~És azokat a napokat éveknek érzem amikor egyedül vagyok.

 

 
Vártam Rád. Minden nap.. Minden pillanatában. Nem jöttél. A föld felett lebegtem és egy csapásra összetört a minden..Újra megtapasztaltam azt a furcsa érzést a szívem helyén.. Azt a tompa és mégis eget rengető fájdalmat.. De most nem pont olyan volt, mint Azelőtt a nap előtt. Volt benne valami új. Valami leírhatatlan. Az a találkozás számomra nem tűnt el nyom nélkül. A szívemben őrzöm. Pont úgy történt, ahogy szerettük volna. Te ismét befészkelted magad egy lány szívébe.. Nekem áldozatok árán, ám de sikerült eltemetnem a fájdalmat amit itt hagytál.. Nem túl mélyre. Épp annyira amennyire egy szerelemes lánynak sikerül. Néha úgy érzem szükségem van valakire, aki újra meg újra szembesít azzal ami történt. Viszont van amikor úgy gondolom, hogy egyáltalán nincs szükségem senkire aminek az lesz a vége, hogy mindenkit megbántok magam körül. Talán még szeretlek. Lehet, hogy sosem fog elmúlni. De talán valaki egyszer majd újra az égbe repít..
~Én tartottam vissza magamat fukarul és görcsösen, még akkor is, ha
ettől jobban szenvedtem, mint ő.. Inkább fájjon, inkább legyek magányos
és száraz és örömtelen és szerencsétlen, mint hogy vele boldog legyek!
MERT NEM SZERETEM!

 

 
kiröhögöm azokat akik megcsodálnak ..

 

 
Emlékszem a találkozásunkra, a mosolyára, az érintésére....
Arra kell gondolni, hogy az embereknek mennyi komolyabb bajuk van, mint a szerelmi szenvedés. Meghal valakijük. Nincs mit enniük. Operálják őket. Tulajdonképpen szégyelni kellene szerelemtől szenvedni.
"...mert számodra semmit sem jelent egy tárgy, egy személy, egy szám, egy illat... valakinek az a minden..."
"Amit nem kapunk meg,azt örökké szeretjük."

 

 
Telt az idő. Lassan, nagyon lassan változni kezdtek az érzéseim. A sivatag is lassan változik a szellőktől, amelyek felkapják a homokszemcséket, és vagy méternyire, vagy több mérföldnyire teszik le őket, úgyhogy mire leáldozik a nap, a sivatag egészen más képet mutat, mint napkeltekor. Nálam is ugyanígy történtek a parányi változások. De tényleg olyan aprók voltak, hogy alig vettem észre őket közben.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.