Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Feels ♥

~ Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek!

~ Abban az egyetlen percben benne volt életem minden boldog pillanata!:(

~ Amit érted teszek, azt nem tenném senki másért. Mindent feladok a biztos csalódásért. Amit érted megélek, abba már belehaltam volna. Ezerszer feladnám, ha nem rólad szólna. 

~ Kérem vissza szívemet te s*ggfej! És már nem érdekel, milyen édesen nézel...! 

~ Ahonnan én jövök, ott nem létezik fájdalom, ahol most élek, a lélegzet is fáj nagyon. 

~ Kezemben gyűrött képed, elmosódott arcod, úgy fáj, hogy ébren nem látlak már...

~ Találkoztam vele, és ez teszi a mostani életemet olyan különössé. Belé szerettem, amikor együtt voltunk, és még jobban megszerettem a külön töltött évek alatt. Történetünk három fő korszakra tagolható: volt eleje, közepe és vége. És bár így van ez minden történettel, számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a miénk miért nem tartott örökké.:/

~ Amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből...

~ Fogalmad sincs, hogy milyen, ez az érzés,
 Amikor fáj lélegezni...

~ ‎Megint láttam gyönyörű szemeit és nem tudtam szólni egy szót sem. Csak álltam előtte és néztem.Arra gondoltam,mit vesztettem,hogy Ő nem az enyém.:/

~ Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához,akinél ott felejtettem a lelkemet. 

~ Ennyire még sosem fájt, hogy nem én vagyok az a lány!

~Csak mert az arcomra fagyott a mosoly, még nem biztos, hogy boldog vagyok_!

~ Az idő, azt mondtad, begyógyít minden sebet... De ha a tükör előtt állok, csak a tükörképem nevet_! 

~ Bárcsak tudnád, hogy te vagy, kit szívem mindig keresett... Búcsúzom naplóm, de talán jön egy újabb fejezet!

~ Mert tudom milyen érzés az, amikor a közelében vagy, és annyira dobog a szived, hogy félsz, meg ne hallja.

~ Nem kell, hogy szeress, hisz úgyis elmúlik egyszer! Nem akarom, hogy keress, ha eltűnök egy reggel!

~ Mosolyogj! És mindenki azt hiszi majd, hogy boldog vagy...

~ Egy karnyújtásnyira voltál tőlem, mégis oly távol...:(

~ Mostantól úgy gondolok rád, mint egy egyszerű hétköznapi fiúra, akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni, és észreveszem, hogy más fiúk is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem. És most az egyszer nem miattad, hanem saját magam miatt...!

~ El akarom felejteni, hogy valaha is ismertük egymást, és te is próbálod ezt tenni... De akárhányszor elsétálsz mellettem, én darabokra hullok! 

~ Te voltál az én szőke hercegem, azon a bizonyos fehér lovon. De rá kellett jönnöm, hogy ebben a mesében nem én vagyok a királylány.

~ Egy álom, mely mosolyogni tanított cselesen, és nem tudom felfogni, hogy nem volt igaz fele sem!

~ Te a töredékét sem élted át annak, amit én; Míg én sírtam, szenvedtem, te csak nevettél!

~ Évek múlnak el, bennem mégis létezel... Emléked nem törli semmi el!

~ Édes:) Nincs semmi baj, nem törted össze a szívem^^ Ezekkel a szavakkal csupán az életemet romboltad szét_! </3 :(

~ "Egy állomáson állok, kezemben hatalmas bőrönd, A döntés végleges, szívemből nem csinálok börtönt. A síp megszólal, a hangja messze száll a szélben, A vonat elindul, a búcsú hangja lép be. Könnybelábadt szemmel, vérző szívvel, könnyem íze számban, Hogy könnyebb legyen felejteni, nem nézek már hátra"

~ Soha többé nem fogok könnyeket ejteni miattad_!

~ Egy buli volt a hibás, semmi más. Egy tánc... Pár hamis pillantás. Kedves mosoly, pár andalintó érintés. Ilyen volt köztünk a legelső tévedés... A hibát nem te, hanem én követtem el... Mert nem hagytam, hogy mindezt csak úgy felejtsük el!

~ Az összes hazugságod közül a *szeretlek* volt a kedvencem_!

~ De nem kell a bocsánatod, mert jól megvagyok nélküled, nem várlak vissza többé, mert nem lesz több szédület, nem lesz fellángolás újra, mert már nyitva a szemem. Nem kell a mosolyod, és nem kellesz te sem!!!

~ Azt viszont már réges-rég tudom, hogy ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az az is. Ha valaki pontosan azokat a csillagokat ígéri az égről, amikre vágyom, akkor hazudik.

~ Megrémit a gondolat, hogy az a fiú, aki -esküszöm, különleges volt, most pont ugyanolyanná vállt, mint a többi.

~ Vagy szoríts magadhoz, vagy engedd el a kezem... De könyörgöm neked, mostmár ne játsz velem_!

~ Szerettem én őt valaha? Vagy csak a fájdalmat szerettem, hogy pont azt akartam, akit sohasem kaphatok meg? 

~ Mert nincs annál rosszabb, mint mikor egyedül vagy, mindedj hány ember van körülötted!

~ Hiába szólsz, ha nem tudod mit érzek. Hiába értesz meg, mert én már rég vérzek. Hiába szeretsz, ha megpróbálsz gyűlölni, Hiába nevetsz, nem tudsz megölni. 

~ Miért van az, hogy nem kell ha van... De megőrülsz nélküle, ha nincs? :O :S

~ Feladni nem mindig azt jelenti,hogy gyenge vagy; néha azt jelenti: elég erős vagy ahhoz,hogy elengedd...

~ Minden szem másképp sír, minden kéz másképp ír, minden levél lehullik, Egyszer minden elmúlik. Minden szív másképp fáj, máshogy szól minden száj,minden élet mást remél, Minden lélek mástól fél. Minden hegy másképp áll, minden madár másképp száll, minden perc eltűnik, Egyszer minden megszűnik.

~ Csalódások vígjátéka az életem színjátéka.

~ Az élet végén megállva visszanézünk az elmúltakra, azt fogjuk mondani: sokat sírtam, és sokat szenvedtem...- de szerettem!

~ Még ha a csillagokat is hoznád le értem...Elmehetnél a fenébe,mert már nem értékelem!

~ A gyűlölet nem más, mint elrontott szerelem.

~ Sosem kaptam választ! De csak mert rosszul tettem fel a kérdést...

~ Néha, mikor azt mondom "jól vagyok", azt akarom hogy valaki nézzen a szemembe és mondja azt: "mondd az igazat" !

~ Vagy szoríts magadhoz, vagy engedd el a kezem... De könyörgöm neked, mostmár ne játsz velem!

~ Hazudj, már valami szépet! Hidd el, elhiszem majd az egészet! Legyen kert és benne virágok, törpe is kell, meg óriások. És te is legyél, ott kérlek, ha hívlak hazudni szépet! Csak igazat ne! Az fájna, csak egyszer... utoljára!

~ Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz, ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz; sőt ha pontosan azt kapod meg, amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké.

~ Csak mondd azt, hogy nem akarsz velem többet beszélni és nem akarod, hogy bármi is legyen köztünk! És én úgy eltűnök az életedből, hogy arra sem lesz időd, hogy azt mondhasd: " tévedtem."

~ Már nincs kulcsod a szívemhez! Lecseréltem a lakatot...

~ Egyszer egy éjszakán te is fogsz majd sírni, s kijössz a temetőbe síromat megnézni. Síromon egy kismadár panaszosan zengi; Itt nyugszik, ki veled boldog akart lenni! :/

~ Soha se felejts el mosolyogni! Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba..!

~ Nehéz mosolyt színlelni, miközben úgy érzed, darabokra hullasz!

~ Mások azt látják vidám vagyok. Mindenki irigyel, azt hiszik boldog vagyok! Pedig nem így van, ez csupán a látszat, nem is sejtik, hogy belül valami nekem is fájhat.!

~ Az ember olyan, hogy ha ott van az adott helyzetben, nem tudja tökéletesen értékelni azt. Csak akkor jön rá, milyen értékes volt, amikor az már csak emlék.

~ Mit gyűlöl az ember leginkább? Nem azt, amit soha nem kapott meg, hanem amit egyszer megkapott, de nem tudott megtartani.!

~ Üres vagyok, belül minden fáj. Éget az érzés, semmim sincsen már!

~ Szeretem... pedig már hiába... ő már nem... legalábbis ezt mondja... csak egy baj van... nem hiszek neki...

~ Ha szeretsz valakit, ne engedd el anélkül, hogy ezt tudatnád vele!

~ Hiába tagadom, még mindig vágyom rád. Hiányzol nekem, talán még jobban, mint gondolnád.!

~ Ma már nem hiszek, csak élek!...:/

~ Ne rágd magad a múlton! Hidd el; ami egyszer volt... Többé már nem lesz.

~ ...A miénk egy befejezetlen tündérmese marad örökké*

~ Nincs annál rosszabb, mikor azt érzed, hogy nem voltál elég jó annak, aki neked az egész világot jelentette_!

~ Amikor megölelt, rájöttem... Nem tudom elviselni, hogy csak barátok vagyunk! :(

~ Akiért bármit megtennél, annak te sosem leszel elég jó...!

~ Lehetsz okos, lehetsz buta, lehetsz szép, vagy csúnya. Lehetsz gazdag, vagy szegény, de soha sem lehetsz elég jó annak, akiért bármit megtennél.

~ Lehet, hogy az érzelem annyira erős, hogy a test nem tudja féken tartani. A lélek és az érzések átveszik az irányítást, és a test sírni kezd.

~ Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül, és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.

~ Mindenki találkozik egyszer élete emberével, de kevesen ismerik fel időben.

~ Emberi törvény kibirni mindent, és menni minidg tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák.

~ Helyrehozni bármiáron nem lehet, ezért csak várom, hogy múljanak az érzések, mint távolodó lépések.

~ Amíg szeretsz, addig élek. Kérlek szeress, mert meghalni félek!

~ Akit feledni akarunk, arra gondolunk!

~ A szíved itt maradt, pár részed velem van még! :(

~ Hazudd azt, hogy szeretsz. Csak, hogy boldog legyek egy percig is!

~ Te a töredékét sem élted át annak amit én. Mig én sirtam, szenvedtem, te csak nevettél!

~ Újra tanulok mosolyogni... És nem is olyan könnyű_!

~ Fel akarok ébredni a rémálomból, és arra kelni, hogy már nem szeretem őt többé_! 

~ Az ember akkor a legmagányosabb, amikor sokan vannak körülötte, de nincs ott az az egy, aki benne van minden csöndben*

~ Ha akartam is valaki lenni... Az csak érted volt!

~ Szükségem van rád... Hogy tudjam, énis létezem!

~ Olyan búcsú lesz ez, amitől én fogok majd sírni, mert ha ennek fogom hívni... Nem fogom kibírni! :/

~ Valakinek meg kell halni ahhoz, hogy mások megbecsüljék az életet...

~ Ahhoz, hogy minden szeretetet kiölj magadból, el kell felejtened az emlékeket is.

~ Ha a szívemet ezer darabra is téped, mindedjik darabban ott van a te képed!

~ Mindig, amikor belép egy új férfi a képbe, elképzelem vele az életemet. De már annyi elképzelt életem van, hogy nem tudom az igazit élni...!

~  Bárcsak elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam, és ez fájna a legjobban.

~ Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.

~ Már nem bújhatsz hozzám, hogyha reggelente fázol.

~ Belül zokogva ordít a szív, kívül mosolyra húzódik az ajak...

~  Milyen lehet megcsókolni? És karjaiban heverni? A mosolyára mosolyogni? Annyi kérdés, de megtudom rájuk a választ? Bárcsak..bárcsak..bárcsak...!

 ~ Az fáj a legjobban, hogy ilyen hamar túlléptél rajtam_!

~ Ha valaki nem emlékszik a múltjára, akkor nincs jövője sem!

~ Sosem tudtam ellenállni neked és még mindig nem tanultam meg, hogy kell.

~ ‎Úgy tartják, a szavak sok fájdalmat okoznak, de valójában a csend is megsebez olykor...

~ Amikor egész nap melletted van,látod, hogy boldog, élvezi az életét. Talán nem is tudja, hogy te miatta vagy szomorú...

~ Belehalok, hogy nem mondhatom el, mennyire szeretlek.
 Belehalok, hogy neked nem jelentek többet,
Mint egy lányt, akit ismersz... De legszivesebben elfelejenél. 

~ Nem kerülöm... De nem is keresem!

~ Azok, akik azt mondják, hogy Disneyland a legjobb hely a világon, még sohasem voltak a karjaid között. :$

~ Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk *-*

~ Amikor megszülettél, mindenki nevetett, csak te sírtál... Élj úgy, ha te meghalsz, mindenki sírjon, csak te nevess!

~ Megszeretni valakit egy perc is elég... De elfeledni őt egy élet is kevés!

~ Szeretnék könnycsepp lenni, szemedben megszületni, végig folyni arcodon, és meghalni az ajkadon :)

~ Hosszú volt a bánat és szenvedés, de életemben te voltál a legszebb tévedés.

~ A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben... Hanem az, hogy mennyi élet volt éveidben!

~ Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak(:

~ Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet valaki beleszeret a mosolyodba:)

~ A szüleid biztosan tolvaj űrhajósok voltak, mert ellopták a csillagokat az égrpl, és elhelyezték őket a gyönyörű szemeidbe^^

~ Minden este kitéptelek a szívemből, de te reggelre újra ott voltál:$

~ A mosoly egy pillanat műve, de emléke örökké tart* :)

~ Mikor a tekintetünk találkozik, ez az érzés bennem több, mint amit el tudok viselni :$

~ Múltkor azt álmodtam, hogy léggömbök nyílnak a fűben... Leszakítottam őket, és elpukkadtak. Sírtam. De szines könnyeket :')

~ Ördög is voltam, gyönyörű angyal, ahogy jólesett éppen. Földre rogytam, szálltam az égen. Voltam hű és hűtlen. Hol gazdag voltam, hogy nagyon szegény, bátor, bár néha féltem, de senki ne mondja rám; Nem az álmaimnak éltem♥!

~ Becsukhatod a szemed azok előtt a dolgok előtt, amiket nem akarsz látni, de a szívedet nem csukhatod be, hogy ne érezz!*

~ A mosoly egy görbe vonal, amely egyenesbe hozhat mindent.:)

~ Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát, a világot!*-*

~ Mindannyiunk életében van egy elmondhatatlan titok, egy elérhetetlen álom, és egy feledhetetlen szerelem._*

~ Csak várj... Várd ki, amig rájön, rád van szüksége... Mert rá fog jönni!:)

...Rezkedtem a félelemtől. Egyszerűen annyira féltem.. Nem tudtam, hogy mondjam, ki, hogy -vége. Talán éppen ezért, mert nem tudom lezárni magamban ezt az egészet. Nem tudom megtenni. De már értelme sincs egy olyannal lenni, aki nem vágyik rám, mint ahogy én őrá. Az egész egy nagy félreértés, és hazugság volt. Nem tudom felfogni. Nem tudom megtenni, nem tudom elengedni. Mert nem is akarom. A szándék megvan, hogy megtegyem, de belül, legmélyen, valami halvány kötelék, valami régi, valami apró, vékony szál; összeköt minket...
S amint nem tudták elhagyni szavaim a számat, felém közeledett. Csak egészen lassan, óvatosan... Megölelt.. Annyira gyengéden, mégis erősen szoritott magához. Csak álltunk szótlanul, majd megkérdezte, fázom-e, vagy sirok. Azt mondtam, fáztam. Pedig a könnyeim hullottak. Mert tudtam: ez volt az utolsó ölelés.




Leültem melléd. Mással beszélgettem. Azt hiszed, észre sem vettelek mi? Azt hiszed, nem dobban nagyokat a szivem, mikor tudom, hogy ottvagy?! Tévedsz. De bár te megtanitottál, hogyan leplezzem.




Odáig jutottam, már nem idegesit ha más képeit lájkolja, ha szivet ir rajtam kivül még 20 másik lánynak, ha nem érezteti, hogy fontos vagyok neki. Már nem zavar. Nem fogom olyan dolgon emészteni magam, amit jól tudok, nem változtathatok meg. Tetteivel csupán annyit tesz, hogy csökkenti az esélyt, hogy a későbbiekben megbizzak benne.  Már mást nem tud tenni. Még fájdalmat okozni sem. Hiszen megfogadtam:
Soha többé nem fogok könnyeket ejteni miatta.



Hol voltál? Nem láttalak ma. Nem voltál a buszon. Nem volt kivel játszanom, amit veled szoktam minden nap. Igen... A játék lényege: Nem szabad a szemedbe néznem. Mert még rájössz, mennyire vágyom rád.




Azt mondják, ha túlságosan is boldog az ember, megáll az idő. Minden megszűnik, nincsenek másodpercek, nem késünk el sehonnan sem. Egyszerűen, csak vagyunk...
Sosem éreztem ilyent, mostanáig. Ott voltunk, csak mi, ketten. A fene sem gondolta, hogy nem felejtett el engem. Odajött és megfogta a kezem, éreztem, csak vele vagyok... Csak mi vagyunk... És sétáltunk és nevettünk. Majd egy padon voltunk, ahol életemben először megcsókolt. Mióta álmodoztam erről a csókról... És ebben a pillanatban minden tökéletes volt. Minden. Egyszerűen, nem volt múlt, jelen, idő, nap, talaj.. Csak mi, ketten. Csak az érzés, a tudat... Hogy megcsókolt. Nem hittem el, egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy ez velem történik. S mondtam is, hogy fényképezzenek le vele, mert nem hiszem el, hogy fogja a kezeimet. Majd hirtelen minden szertefoszlott... Felébredtem. .. Azt kivántam, bárcsak örökre visszaaludhatnék, és örökké ezt álmodnám♥



Nem lehet szavakba önteni. Egyszerűen, kifejezhetetlen. Hazafelé jövet mellém ült, mindketten aludtunk a buszon... Arra kelni, hogy ott alszik mellettem... Szavakdba foglalhatatlan. Erről álmodozom 2.5 éve. Csak simán csukva volt a szeme, de mégis, mennyire jó érzés volt úgy felkelni, hogy mellettem halkan lélegzik. Egyszerűen, felfoghatatlan. Bár... Csak két ismerös vagyunk...



Na tessék... Ismét egy személy, akiről azt gondoltam, talán ő lesz az. Talán összejön a dolog... Tévedés. Nem voltunk jó párositás. Többet veszekedtünk, mint kifejeztük a másik hiányát... Többet vitáztunk, mint bárki mások. Vége. De sosem fogom elfelejteni az érintését...!

 

Elegem van. Abból, hogy mindig mindennek a legvégén rájövök, hogy a régi érzés sosem változik meg. Hogy mindig is ott szerepelsz az életemben és végigkiséred azt. Hogy mindig is a szivemben vagy, s bár néha ugy érzem kitörölődtél, egy idő után megjelensz, s újra érzem, hogy nem tudok teljesen boldog lenni. 
Elegem van, hogy amikor elhiszem, most menni fog valaki mással, te akaratom nélkül is megjelensz, szembe jössz velem az utcán, s találkozik a tekintetünk. Rámmosolyogsz az álmomban, vagy hozzámszólsz a buszon, hogy itt még van egy hely.
Végül, már ezeken igy keresztül menve, arra jöttem rá, már nincs elegem. Megszoktam, hogy kötődöm hozzád és ennyi. Hogy néha eltűnsz, de tudom, csak idő kérdése, és ismét megjelensz. Hogy bármit is teszek, még abban a pillanatban is amikor cselekszem, bár nem látlak, későb tudni fogom, egész végig ott voltál a háttérben és néztél rám azokkal az elbűvölő szemeiddel. Nem foglak tudni elfelejteni, soha. Ezt bevallom. De már meg sem próbálok tenni ellene. Egyszerűen csak létezem... Hagyom, hogy magával sodorjon az élet, hogy ugy történjenek a dolgok, ahogy azoknak történnie kell. Most barátok vagyunk, és beszélünk egymással, te nem sejtesz semmit. Hagyom, hogy ez igy is maradjon. Hagyom, hogy valaki rámtaláljon, akivel boldog tudnék lenni. Viszont tudni fogom, még akkor is, boldogan és szerelmesen, hogy vissza fogsz térni, újra a szivemben foglak érezni...csupán csak idő kérdése.

 

NEM SZERETEM!
De hiányzik az illata, a két ölelő karja, a szája, ahogy csókol, a kezei, ahogy érint, a nevetése, ami elmosolyogtat, a hangja, ami megnyugtat. 
Látni akarom, megérinteni. Odaszaladni hozzá, megölelni. Szorosan tartani, majd hagyni, hogy megcsókoljon. Csak állni, vele, csak boldog lenni, mellette. ♥



*Szeret?
- hát, nem mondta.
*hiányzol neki?
-mondta, de nem éreztette.
*akarsz vele lenni?
-fontos ez? 
*fáj ha nem látod?
-talán.
*rossz érzés, ha más lányokkal kavar?
-borzasztóan. Nem tudom elviselni néha, de amilyen jó lelkű vagyok, elnézek neki mindent. Utálom ezért magamat. Azt szeretném, ha én lennék neki az egyetlen. És mélyen bizom benne, hogy igenis, szüksége van rám... de akkor mért nem mondja? Mértnem küzd értem? Mért nem bizonyit? 
*Na látod. Az ilyeneket hagyni kell a francba!
-De nem tudom. Nem megy.
*Mértnem?
-Mert azt hiszem, belé estem . 




Meglepő, ha az ember egy napon rádöbben, akihez kötötte magát egész idáig, valójában csak egy tökéletes álomkép. Majd a Földön jár, és megismer valakit, akit már régebben elvesztett, és rájön, most talán működne. Először igyekszik nem sérültnek lenni, de a vonzalom csak át töri a pajzsot, és elismétlődik az, ami valaha megtörtént: beléesik. Majd ott lesz az a pont, amikor rájön, hogy csak hülyitik ismét, és hagynia kell az ilyen embereket a francba. Csak egy nagy baj van, hogy már beléesett, és szeretné folytatni ezt az egészet. Nem akar kimászni belőle, hagyja magát továbbsodorni az árral. Csak később, amikor beleadta lelkét-szivét, rájön, hogy nem is akarják őt valójában. És egész végig játszani fognak vele, hiába bizott benne, hogy ez másképp lesz talán majd. De már menekülni nem bir az érzés elől. Lemondd ugyan az emberről, hisz nem tud valaki olyannal együtt lenni, aki nem harcol érte, aki nem bizonyit neki, aki nem érezteti vele, hogy igenis, kellesz... De az érzés ott marad, talán nem örökre, de még egy idejig biztosan. [T♥]




Ha az ember nem felel meg egy másiknak... Idővel hozzászokunk, s észre sem vesszük, hogy elveszitjük az egyik legnagyobb fegyverünket, mely segit egyensúlyozni a többi emberrel szemben; az önbizalmunkat. Majd évek múltán ráébredünk, hogy minden elvünk, minden tettünk, minden szavunk arra törekszik, hogy megfelelő legyen annak az egy embernek, aki számit nekünk. Fokozatosan veszitjük el önmagunkat. S minél tovább húzzuk, annál nehezebb lesz visszatérnünk. Ezért néha tényleg jobb az eszünkre hallgatni. Nem érdemes egyvalaki miatt megváltoznunk, s olyan életstilust választanunk, ami valójában nem magunkat sugározza. Miután visszatértünk a régi kerékvágásba, és a régi utunkat járjuk, találunk valakit, aki beleszeret utunk minden horpadásába, minden centijébe. Nem a tökéletes útról beszélek, amit a reménytelen ember végett választottunk, hanem arról, melyen egész életünkben jártunk, amig meg nem ismerkedtünk valakivel, aki miatt rossz útra tértünk. Csak vissza kell találni, s minden tettünkben önmagunkat kell adni. S egyszer azt vesszük észre, hogy van valaki, aki pont igy szeret minket, s mellettünk áll. Ebben reménykedem énis!





Csak állok, és bámullak. Óvatosan nézlek, észre ne vedd, hogy érdekelsz. Nézlek, nézem ahogyan nevetsz, ahogyan boldog vagy, ahogyan hülyéskedsz. Hallom a vicceidet! Pont most szóltál be egy olyan dolgot, hogy még igy messziről is elmosolyodtam, szinte röhögök. Csak lebénultan figyellek távolról. Ha tehetném, életem nagy részét arra tölteném, hogy végignézném az életed. Szótlanul, feltűnés nélkül. Nem látnád, nem tudnál róla, hidd el! Nem fogok rád szúrósan nézni, csak szeliden, néha elmosolyodva, s bár lehet megjelennek olykor szememben a könnycseppek, de ugysem fogod látni. Próábálom tűrtőztetni magam, mint mindig. De tudom, hogy ez a bambulásom nem tarthat örkké, és ha mindennek vége, mindenki hazamegy, és folytatja ott, ahol abbahagyta. Énis elmegyek, csak jelentéktelenebb érzésekkel távozom. Csendesen, észrevétlenül, óvatosan. Csak most nem fogom visszatartani a sirást. Mostmár könnyes lehet a szemem, hisz nem vagy közel. Eddig sem láttad. Nem láttál engem. Most sem látsz. De mikor közel vagy, mégis, bizom benne, hátha...[E♥]



Imádva nézem a tökéletes arcát, szemét, mosolyát. De amint elmegy, sirva bánom meg. De mégis, milyen jó újra látni!



Amikor a közelemben vagy, egyre jelentéktelenebbnek érzem magam, hiszen rám se hederitesz. De mikor távol vagy, egyre üresebb vagyok!




Tudod, sokat gondolok arra, hogy mi lenne, ha együtt lennénk. Ha beteg lennél, ott ülnék melletted, mozdulatlanul. De ha egy pohár vizet szeretnél, hozok neked kettővel is. Ott ülnék, és ápolnálak. Adnám sorba a gyógyitó puszikat, és mesélnék vicces dolgokat, csak hogy kicsit is jobb kedved legyen. Ha összevesznénk miattad is, én kérnék bocsánatot, én futnék ki a világ végére is, csak hogy ne veszekedjünk. Eltűrném, ha minden egyes vitánk miatt engem okolnál. Mikor este feküdnénk az ágyban, s te már aludnál, feléd fordulnék és csak néznélek. Majd finoman puszit adnék, nehogy felébredj. Simogatnám a kezed, az arcod, s mint egy félős kiskutya, odabujnék hozzád. Rátenném gyengéden a fejem a mellkasodra, a kezemet pedig a szivedhez. Hogy halljam, ahogy értem dobog ♥




Tudatosult bennem a gondolat... Kezdenek eltűnni a képek, amiket én magam készitettem, és amikre rávéstem az örökké szót.. De mégis, kinek akarok hazudni? Elegem van, hogy hazudok magamnak is... Egyszerűen nem szeretem, de nem tudom elfelejteni. A jövőmmel kapcsolatban minden egyes gondolatomban szerepet játszik. Előre látom, ahogy vár rám, ahogy viccelődik velem és megharapja a nyakamat, ahogy mérges rám, mert késésbe van miattam, ahogy megölel, miközben fekszünk az ágyban... Valamint, hogy először jön hozzám. Tisztán látom, ahogy izgulok, hogy közeledik. Az első alkalom, hogy a házamba jön, és találkozik a szüleimmel. Ő is ideges. Ideér és irni akarja az smst, hogy itt van, de én már a motorhangról tudtam, hogy megérkezett. Kiszaladok elébe, ő zavartan jön befelé. Leteszi a motrot, bevezetem a házba, az udvaron keresztüljövet megmutatom neki a kutyáimat. Megdicséri majd őket, hiszen jól tudja, hogy imádom őket. Aztán befelé jövet találkozik anyuval, és apuval is. Izgul... Majd felvezetem a lépcsőn, be a szobámba. Kinyitom az ajtót, bejön, szétnéz, és elmosolyodik. Leül az ágyra, beszélgetünk, kérdezget.. Majd kiválasztunk egy filmet és nézzük. Kiflipózban fekszünk, és ő végig ölel... Látom! Látok mindent. De csak vele kapcsolatban, mással nem! De őt nem érdeklem! Akkor? Akkor meg miről beszélünk? Ha hidegen hagyom, akkor mért nem tűnik el? Menjen innen, ki a fejemből, a gondolataimból... Szaladjon le a lépcsőn, menjen ki az ajtón, rá se nézzen a kutyáimra... Csak fogja sietve a motrát, és robogjon el tőlem messzire... örökre!

 

Azt akarom, hogy egy kisebb zajra, egy fűnyiróra, vagy akár egy madárcsicsergésre lassan magamhoz térjek, felébredjek, kinyissam a szemeim, és rájöjjek, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt, s a valóságban én vagyok a legboldogabb ember, mert a kezeit foghatom_!

 

Még csak nem is sejted, hogy a jelenléteddel is szörnyen tudsz bántani, attól függetlenül, hogy úgy teszek mintha ott sem lennél ! 

 

Ahogy mondani szokás: túlságosan is önző vagyok. Mert ha én nem vagyok boldog, miatta, neki sincs joga  a boldogságra. Ezt mondom én. Amikor megtudtam, hogy már nem fogja senki sem a kezét, annyira megörültem... Végre, lehet remény, hogy rájön... De... Mivan ha már egyáltalán nem gondol rám? Ha nem érdeklem már, még egy kicsit sem? Nem fogok beszélni vele, haragszom rá. Csak szótlanul végignézem, ahogy eldönti, hogy boldoggá tesz, vagy ő maga lesz boldog, mással... Nem tudom leirni, hogy mennyire szeretnék vele boldog lenni. Mert nélküle képtelen vagyok a boldogságra! Ezt értsétek meg ! :(

 

Némán kiálltok, de senki sem hallja. Itt ülök a gép előtt, csak nézem, szótlanul a képét. Nézem, ahogy bájosan, kisfiusan, cukin, szörnyen alszik... . Meg rondán, és utálatosan, és hazugon is... Mennyire csunyán néz ki. Ahogy a képről sugárzik, ahogy lélegzik, ahogy mozog a mellkasa... Ahogy szuszog... Utálom! Istenem, mennyire aranyos, mennyire szép, mennyire akarom, mennyire kell nekem...! Fúj!!! Szenved a szivem, látom, de csak képen. Nem velem alszik, nem rám gondol, nem rólam álmodik, nem én fogom a kezét, nem én hallom a szuszogását, nem rám néz, mikor felkel. Mikor meglátom, ahogy csak birok, bújok... Bújik a tekintetem, a szemeim... Nehogy csak egy rövid pillanatra is rászegezzem... Mert megtudná, mennyire is vágyom rá... Csak itt ülök, s folytatom... Nézem a képét, melyet utálok. Imádom.... 

 

Ismeritek azt az érzést, amikor egy embert el akartok felejteni egy másik ember segitségével? Borzasztó nagy akaraterő kell hozzá... És ismeritek azt az érzést, hogy még mielőtt kigyúlnak a lángok, gyorsan eloltunk mindent, nehogy örökké égjenek feléd? Én tudom milyen ez. Amikor lemondok a közelgő boldogsárgól, amit egy ember szeretne megadni nekem. Amikor boldoggá tudna tenni, elmegyek. Csak mert tudom, hogy azért csinálnám az egészet végig, hogy feledjek... De kit akarok hülyiteni? Másnak hazudhatok, de magamnak soha. Bárki jön, bárki a szivembe költözik még egy kis időre is, elküldöm, mert tudom, hogy aki mindig a szivemben lesz, az Ő♥

 

Nem hittem volna, hogy rájövök arra, amire ma jöttem rá. Köztudat, hogy minden embernek van egy elérhetetlen álma. De számomra nem te vagy az! Pedig azt hittem. Hisz, csak szüksége van minden embernek egy olyan valakire, aki nem lehet az övé, ebből kifolyólag fogja megbecsülni azt, amit megkaphat. Te nem álom vagy, te csak egy elérhetetlen személy vagy számomra, aki megmutatja, hogy másokat, akiket birtokolok, tartsak meg örökre. Hogy milyen fontos is az, hogy akit megkaphatok, azt becsüljem meg. Megigérem, megteszek minden tőlem telhetőt. Arra is rájötem, hogy valóban te vagy az a fiú, akit mindig tudnék szeretni, de te túl nagy darab vagy számomra. Túl tökéletes vagy. Én viszont tele vagyok hibákkal. Lassacskán megteszem a lépéseket, amiket eddig nem sikerült, mától nem úgy fogom fel a dolgokat, hogy igen, ez az a fiú, ez az én elérhetetlen álmom. Nem. Ő az, aki megtanitja, hogy az elérhető embereket mennyire kell szeretnem.

 

Régen sokan mondták nekem, nem jó lesz ez igy, hogy ilyen erős és vastag falakat épitek magam köré. Néhány helyen viszont hagytam ablakokat, amiken fontos személyek jelentek meg az életem házába. De utána el is mentek. Minden ember, aki elment, s szerettem, elvitte magával az ablakot,amin kiment. Ezért mondom, lássátok be végre, nem az én hibám, hogy mára nincsenek ablakaim, s még a falaim is vasból vannak!

 

Rövid tudnivaló rólam: Azt szeretem, aki bánt, az után futok, akit nem érdeklek, nem érdekel az, aki tényleg tudna szeretni, elsétálok az mellett, aki minden percében rám gondol!

 

Megismerek valakit, kezdek többet érezni barátságnál, a végén összejön a dolog. Aztán ahogy szokás menni tovább ---> pofára esek, összetörnek, átvágnak, majd újra megkeresnek, elhitteik velem, hogy fontos vagyok a számukra, majd ismét pofára esek. Ezek után megigérem, többé nem leszek szerelmes, de megint ugyanebbe a hibába esek. Egy unalmas, gyűlöletes, utálnivaló, hülye körforgás az egész szerelmi életem, amit rohadtul unok...!

 

Meg akarom mutatni a világnak, hogy erős vagyok, a legerősebb! De már unom, hogy sohasem sikerül. Erős vagyok én, egy idejig. Megigérem magamnak, MOST továbblépek, MOSTMÁR nem érdekel! De egy idő után ismét a padlón vagyok, és elgyengülök. Oly annyira, hogy a világ megtudja, megint elbuktam. Unom már, hogy folyton megigérem magamnak, hogy hagyom a múltam, de aztán elfeleljtem, mit is igértem...!

 

Nem bizok többé senkiben, nem leszek többé szerelmes, nem fogok zokogni senki miatt. ami volt, elmúlt, már nem jön vissza soha. és nem is várom vissza, mert az már nem a régi lenne. le kell zárni a múltat, én megtettem. már nem érdekel senki, csak a barátok, és a család számit. más nem! velem többet senki sem fog játszani, engem senki se fog többet átbaszni! 

 

- Mért vagy itt? Mégis, mit keresel még itt? Tűnj el! Menj innen, nem akarlak látni! Hagyj békén! Ne agyj kétértelmű jeleket! Menj el! 
-elment... valami megváltozott... zokogások mindennapjai kisérték gyenge pillanataim. Visszajött.
-Mért vagy megint itt? Mondtam már, menj el! Ha nem mész, küldj el! Küldj már el az istenért! Csak mondd, hogy nem akarsz, elmegyek anélkül, hogy annyit mondanál, sajnálom. Csak küldj már el!!! Nem küldd, megyek magamtól is...
-minden napi sirás... Elmentem, de az érzés nem!
-Visszajött. Megint mért vagy itt? Mért foglalkozol velem? Hagyj már békén! Tűnj végre el! Mért vagy még itt? Jah, hogy érdekel mivan velem? Nekem ez kevés. Hagyj békén, tűnj el az életemből! Ne csináld ezt velem! HAGYJ!!!
-Megint elment. azonban, már nem jön vissza. mostmár tudom. amiket mondtam, azért mondtam, mert abban reménykedtem, azt mondja: maradj velem, nem akarok elmeni, veled akarok maradni! de nem mondott semmit...

 

Álmok._* 

Sok embernek vannak álmai, vágyai, céljai, melyeket minden áron szeretne megvalósitani.
„ Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem válnak valóra az álmaid, hanem az, ha nincsenek céljaid"
Nem igazán tudtam mit is jelent valójában ez az idézet. Mostmár tudom.
Mindig, mikor csalódott voltam, vagy éppen szomorú, azt mondogattam: Nem hiszek a csodákban... Nem hiszem, hogy valaha valóra válhat egy álom. Nem hiszek a mesékben, a szépben. Nem hiszek én már semmiben, csak a valóságban.
Most viszont rájöttem, bármennyire is szomorú vagyok, bármilyen fájdalmas az élet... Akkor is, egyszerűen tudom, hogy vannak mesék, és pont ez a lényeg. Nem tudom, hogy honnan, azt sem, hogy miként, de valójában lehet ez az egésznek az értelme. A mesék.
Kiskoromban annyiféle mesét néztem, Hittem bennük. Tudtam, hogy a vége az lesz, hogy a királyfi megöli a sárkányt, kijuttatja a lányt a vártoronyból, megcsókolják egymást, és örökre együtt maradnak. Tud valaki olyan mesecimet mondani, aminek a végén nem a jó győz? Aminek a vége csak csalódás, csak fájdalom? Én nem tudok. Ha el kezdek nézni egy mesét, akkor bármilyen nagy bonyodalom, konfliktus, fájdalom van benne. Egyszerűen tudom, hogy a végén minden szép és minden jó lesz :)
Vannak álmaim, vágyaim, amiket ha most leirok, és visszaolvasom, tudom, nevetséges. De ha csak ugy véletlenül belegondolok, akkor tudom, egyszerűen hiszem, hogy valahol az élet minden napjai relytenek még ilyen álombeli meglepetéseket. Mert egyszerűen tudom, hogy egy nap, amint a szobámban ülök csendesen, valaki az ablakomat dobálja kövekkel. Amint felhuzom a rollót, és kinézek az emeletről, meglátom  ♥őt♥, ahogy a kertünkben áll. Persze, ez annyira álomszerű kép, hogy ilyesmire nem igazán vágyhatok, de mégis megteszem. J

Az igazi álmom, a mesebeli vágyam, ez:

Egyszer egy szép napon az én szőkehercegemmel elmegyünk a világ közepére, egy helyre, amiről csak mi tudunk, egy helyre, ami a legcsodálatosabb, legfantasztikusabb az egész világon... Egy helyre!...SOHAORSZÁGBA.! Ott leszünk, mi ketten. Ott minden szép és minden jó. Ott minden színes és minden csodás. Amint vele beszélgetünk a csodák csodájának egyik legrelytekesebb helyén, felmegyünk egy hegyre. Egy hegyre, amely mesebeli. Egy hegyre, amelyről ha lenézel, nem látsz borulós egeket, ilyedező élőlényeket, hangos torokkal csérogó madarakat. Lenézel, és látod a mesét. Igen, a mesét. Minden színes, minden szép. Csodás az ég, gyönyörű a táj. Süt a nap, sehol egy eltévedt esőfelhő. Látod a rengeteget. A zöld fákat, melyeken színes madarak énekelnek. A zöld fűszálakat, melyek egyenként annyira gyönyörűek, mint még máshol soha. Bennük teli virágok, melyek káprázatosak. Szebbnél szebb, szinesebbnél szinesebb fantáziavilág... Csak ott állok, VELE, és nézem a mesét. Merengünk... A távolban egy olyan tiszta vizű tó látszik, melyet ember még nem látott. És azok a hatalmas gyönyörű fák... Mese :)

Megfogja  a kezem, a szemembe néz, azt mondja szeret. Szabadok vagyunk. Megcsiklandozza az oldalamat, énis az övét. Majd lassan futni kezdek előle. Ő fut utánam. Játszunk,mint a gyerekek. Lefelé futok, magammellett haladnak el a gyönyörű hatalmas fák, melyeken a madarak csak nekünk csiripelnek. Megnehezitik futásomat a jó illatot sikitó, szebbnél szebb, csodás, virágok. Sehol egy gonosz,sehol egy rossz. Minden szép és minden tökéletes.

Csak futok előle, ő fut utánam, de ő gyorsabb. Megfog. átölel. Nem ereszt. A szemünk csukva van, csak érezzük egymást, érezzük a pillanatot, érezzük a tökéletességet. Mikor kinyitom a szemem, Mesevilágban találom magam, Sohaország közepén, a zöldellő fák, az illatozó virágok, a színes, csiripelő madarak között.... A karjaiban♥ 

 

"Állok a szélben, nézem a tájat, sikit a szivem... Csak van egy vágyam! Lesz majd egy nap, egy élet, egy kép, lesz majd egy mese, mely csak a miénk♥ "

 

" Az éjszaka az a napszak, amikor minden, ami miatt szenvedsz, kétszeresen fáj! "

 

Fáj az üresség.... Éreztétek már ugy, hogy mindenki, aki körülöttetek van, csak egy árnyék? Hogy bárki ottvan, aki fontos is, aki idegen, aki csak halvány ismerős, akivel régen nagyon jóban voltatok, akivel mostis csodálatos a kapcsolatotok...!? Bárki, akit szerettek, mind csak egy halvány árnyék? 
Most belegondolok, milyen szerencsés ember is vagyok én valójában... Ha kivülről nézném magamat, ahogy épp az utcán megyek végig zenéthallgatva, és csak a sietős lépteimet szinlelném... Egyértelműen azt mondanám magamnak: ennek tökéletes élete lehet... De tudjátok, kivülről nézve mindent más szemmel látunk... Kivülről nézve egy dolgot egyenlő a semmivel... Egyenlő a gondolat ellentettjével... Lehet meglátsz az utcán egy alacsony termetű, súlyosabb nőt, aki szakadt ruhában, egy pár papucsban van, fején lyukas kendőt visel... két gyermeke kezét fogja, akik szintén visszataszitó öltözetet viselnek. Elitéled őket, pedig nem tudod, mert lehet, hogy valójában ők nagyon boldogok, és mindenki körülveszi őket, akit szeretnek.
Én rájöttem, az életben az a legfontosabb, hogy szeressen valaki, igazán... Hogy legyen egy ember, aki kiegésziti a világodat, aki alkotja a te igazi eseményekkel teli életedet. Kell egy ember, aki széppé teszi a napjaidat, aki a legfontosabb az életedben. Szükség van egy olyan emberre, aki minden nap emlékeztet titeket erre, hogy milyen különlegesek is vagytok valójában.  Rájöttem, nem számit, mid van, hány ember vesz kürül, hány emberrel van szinte tökéletes kapcsolatotok, hány ember szeret téged nagyon, hány barátod van... Persze, amiket felsoroltam, mind-mind fontos az életedben, de mégsem annyira. Hidjétek el, a felsoroltak együttvéve sem fontosabbak annál az egy embernél, aki szerelemből szeretünk, s aki minket is viszont szeret igazán... Miota engem senki sem szeret igy, azóta ugy érzem, csak félig élek. Jól érzem magam, boldog vagyok, de néha rámjön a gondolat, mint most is, hogy senkinek sem vagyok olyan fontos... Senkit sem érdeklek ugy, mint ahogy érdekelném azt a személyt... Senkinek sem vagyok annyira fontos. Fáj, ahogy a körülöttem levő boldog párokat látom... Őszintén irigyelem őket, hidjétek el... Engem senki sem emlékeztet arra nap mint nap, hogy gyünyörű vagyok, hogy mellettem boldog, hogy különleges vagyok, hogy mi lenne ha én nem lennék... SENKI. De ha kivülről nézel, azt hiszed én vagyok a világ egyik legboldogabb, legszerencsésebb embere. Pedig hidd el, néha felteszem magamban a kérdést...: mégis, mit keresek én itt? Hol a kijárat? Mért nem érzem hogy élek? Minden üres itt bent. 
Nagyon fáj, hogy néha igy érzek, tényleg... :((

 

...Csak szeretném, hogy tudjátok...
Harmadikos korunkban kezdődött. Sosem felejtem el a pillanatot, amikor először megláttam. Már akkor tudtam, nehéz lesz elfelejteni.  Nem egy faluban laktunk, ő messzebb lakott, lakik, mint én, de időnként ittjárt... Az idő elteltével el is felejtettem egészen. Persze tudtam róla, igy messziről is dolgokat. Például, hogy nagyon sok lány oda van érte... Azóta minden fiuban a kékszemű, szőke hajú herceget kerestem, de nem tudtam pontosan, hogy miért... 2év telt el azzal, hogy szinte nem is gondoltam rá, 5.-es voltam. Nem emlékszem, hogy, de megtudtam a számát, és sms-eztünk. Nem voltam még elég idős ahhoz, hogy valami komolyabb kialakuljon köztünk... Valahogy... Csak megint elszakadtunk egymástól. Teltek a napok, hetek, hónapok... Megint csak "elfelejtettem" , de csak azért, mert kénytelen voltam megtenni... Hisz annyian oda vannak érte, és ennek a szép fiúnak pont én kellenék... Évek múltak el... Azóta volt egy nagy szerelmem, aki nem becsült meg, és sokszor átb*szott, de rendesen. Közel egy évig tartott ez köztünk, amikor megjelent a kékszemű hercegem ismét. Én éppen szenvedtem a szerelmem miatt, aki mindig átcseszett. Nyár volt, éppen neteztem, amikor chatre hivott. Minden igy kezdődött el. Hónapokig msn-eztünk, chateltünk, nyáron strandon összefutottunk... De csak egy "szia" csúszott ki a szánkon. Sohasem gondoltam volna, hogy elég jó leszek ennek a fiúnak... Pont én... Még most sem értem teljesen. Aztán, nyár vége körül jöttek a veszekedések, pedig úgyvolt lesz köztünk valami komolyabb is. Féltékeny voltam, hisz féltettem, nagyon. Ekkor úgy összevesztünk, hogy nem akart hallani rólam. De még utoljára azt mondta, "szeretlek". Egy tőlem jóval idősebb lánytól féltettem nagyon, hisz nem hiába, mivel gyönyörű lány. Meg sem állok mellette. És, ők összejöttek. Én elmentem egy táborba, ahol megismerkedtem egy csodálatos fiúval. Nagyon belézúgtam, de tőlem olyan távol lakott, hogy nem is birtunk volna találkozni. Hazaértem a táborból, és a kékszemű fiúval...Mintha nem is ismertük volna egymást... Megszakadta  kapcsolat. Még egy idejig beszéltünk, jóban voltunk a táboros fiuval, de már megerősödött megint a kékszemű fiu iránti érzelmem. Egy nap, megjelent. Azt mondta, tetszek még neki. Mindent elhittem. Egyből megirtam a táboros fiúnak, hogy hadjuk ezt az egészet, hisz nagy a távolság. De, két napra rá, eltűnt a kékszemű fiú. Nem tudom leirni, mennyit szenvedtem. Hisz nem lehet leirni azt... Ujév körül, mikor nyolcadikos koromban befejesztem az első félévet, megint megjelent, de rossz szándékkal jött. Nem akarta elvinni a szivemet, hanem szét akarta szakitani. Sértegetett... Még mindig emlékszek egyes szivszoritó megjegyzéseire. Nagyon fájt... Veszekedtünk, nem is keveset. Majd azt mondta, hogy én sosem szerettem őt... Ez fájt a legjobban... Nem is tudja elképzelni milyen fontos személy az életemben... Teltek a hónapok, ritkán, de volt, hogy láttam őt, kint a pályán. Edzésük volt, mi meg kint röplabdáztunk. Amint megláttam, összeszorult a szivem, és majd le rogytam a földre. De uralkodtam magamon, és ugy tettem, mintha nem érdekelne. Szinte rá sem néztem, pedig mit meg nem tettem volna, hogy találkozzon a tekintetünk. Múlt az idő... Volt neki barátnője közben... Nagyon sokáig rosszban voltunk, a sok veszekedés miatt... Nyár lett, bulizni járni keztünk el. Ott időnként összefutottunk, köszöntünk egymásnak, és nehezen, de csak megbékéltünk. Már elkezdtük a középiskolát, és nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rá. Ebben az a legszörnyűbb, hogy ő nem tudja, hogy még mindig milyen sokat jelent nekem... Minden nap látom a buszon, vagy ha nem is látom, őt keresem... Persze nem feltűnően. Ha a közelemben van, ugy teszek, mintha nem birnám, rá sem nézek, nehezen köszönök neki... Pedig ő a legfontosabb személy az életemben. Nagyon nehéz... Nagyon "hiányzik". Nem tudom felfogni, és elfogadni a tényt, hogy lett volna esély rá, hogy több legyen köztünk... Annyira szerettem volna, és szeretném... De nem vagyok neki elég jó, tudom. Pedig ha tudná, hogy éjszakánként róla álmodok, és néha rosszat néha jót, és van, hogy nem tudom mi a megtörtént, és mi az álom.  Az iskolában órákon ha elkalandozok, az a szemei miatt van... Nem rég jöttem rá, hogy harmadik óta, tehát 5-6 éve azért keresem a fiukban a kékszemű szőke hajat, mert őt akarom látni bennük. Nagyon fáj, nagyon. Bulikban sokszor egymás mellett partyzunk, mivel egy bandában vagyunk. És rá se nézek. Nagyon ridegnek adom ki magam. Tudom, hogy nem jól teszem, de én ilyen vagyok, mindig az ellenkezőjét mondom és teszem, amit érzek. Félek, ha megmondanám neki, hogy még mindig rá várok, kihasználna, vagy eldobna. Amibe egyenesen belehalnék. Időnként beszélgetünk mint barátok. Azt mondta nekem, hogy van valami mondanivalója. Nem tudom, mi lehet az, de már egy ideje könyörgök neki, hogy mondja el. De azt mondta, nem volt még rá megfelelő alkalom... Nem tudom mi lehet az, de bármi is, miután elmondta, megkérem rá, hogy nézzen mélyem a szemembe, és mondja azt: hadj békén, felejts el! De úgy mondja, hogy elhidjem! Mert nem tudok tovább igy élni, hogy néha ugyérzem lenne rá esély hogy mindent megmentsünk. Nagyon fáj, leginkább, hogy nem tudom elmondani neki, hogy nem tudom elfelejteni. De ha eljön a holnap, megteszem! Tovább nem várok, hisz előttem az élet, és közel 2éve boldogtalan vagyok, miatta. Mert nem érzem magam elég jónak, elég tökéletesnek. De holnap, erősnek kell lennem, a legerősebbnek. És elfogok neki mondani mindent, töviről hegyire, persze ha meghallgat. És ezt személyesen. Mert a szemeibe akarok nézni. Igen, a kék szemeibe. Lehet, hogy ez lesz egy tündérmese kezdete, de lehet, hogy most tehetem ezt még utoljára... Hogy olyan közelről lássam a kék szemeit♥... 

 

Mostmár nem kell a mosolyod. Mostmár nem akarom, hogy minden nap vidáman rámköszönj, hogy hozzám szólj, hogy megjátszd, milyen jóban vagyunk, hogy találkozzon a tekintetünk. Mostmár nem kell játszanod velem! Féltél, hogy elveszithetsz, de közben nem is kellettem igazán. Tudod, tudom! Amilyen naiv vagyok, elhittem neked, hogy talán szükséged lehet rám egyszer. De nekem a talán már nem elég. Mostmár elengedtelek. :) 

 

Már csak azt sajnálom, hogy nem mondtam el neked, mennyire kellettél nekem, amikor még kellettél_! Hogy mennyire akartam látni a mosolyodat, hogy mennyire szerettem volna érezni az ölelésed, a jelenléted... Azt, hogy itt vagy. És azt, hogy az enyém vagy. De már lemondtam rólad:)

 

Az ágyamon hasalva hallgatom a zenét,
Azt, amit te mutattál, elég rég...
Írom a szavakat, a lelkem szomorú,
Szívem megszakad...
Nincs már életkedvem,
Körzővel véstem kezembe a kezdőbetűdet.
Könnyekkel teli szemmel,
Nézem a nevedet félve, üresen. 
Titokban zokogok,
A nagy tömegben hamisan mosolygok...
Azon töprengek, meddig fogom bírni ezt.
Pedig már eleget szenvedtem érted... 
!_Kellesz nekem_! :'( 


~ Örömmel sétálgattam egyedül a szélben

Addig, amíg nem láttam meg a helyünket a ködben...

Hirtelen elfogott a bánat,

S megálltam ott, ahol már csak egyedül fáztam...

Két lépésre tőlem ott ültél te régen,

Pont azon a helyen, ahol puszit adtál nekem.

Szomorúan néztem ezt a régi helyet,

S közben a földre ráhullott egy könnycsepp...

Majd hirtelen fellángolt az a kép mikor dobtál, 

A szívemben éreztem a fájdalmas düh lángját.

Mérgemben a földről felszedtem egy kavicsot,

Falhozvágtam, a gyűlölet kettőtörte a kődarabot.

Ez az eltört kavics jelentéktelenül porolt,

Mint az én szivem mélyén az elviselhetetlen hiányod...



~ Utolsó kérdésem az arcomba vésve megtalálod, szeretném tudni, hogy MIÉRT?!? Könyörgöm, csak erre válaszolj!:/



~ „Csak egy történet kezdete,semmi más.S csak egy lány,aki feladta már. Volt egy álma,egy gyönyörű mámor,egy fiu aki oly távol. Régóta szerette,régóta imádta,de egyszer csak elfeledte,s már nemis kivánta. Azóta álmok nélkül élte az életét,s milliószor törték már darabokra a szivét. Százszor sírt, százszor szenvedett, de valahogy akkor is álmok nélkül szeretett. Nem érdekli semmi, csak hadják békén, ennyi. De egyszer csak ismét megjelent az a srác, s a lánynak visszatértek az álmai már. Csak ő kellett neki, csak őt akarta, fénylő,kék szemeit, hihetetlenül imádta. Egy szép napon végre találkoztak, a fiu könnylábadva köszönt a lányra. Csak szótlanul nézték egymást, boldogan, S a lány bizott benne, hogy soha nem ér véget ez a csoda. Visszatértek az álmai, végre észhez tért, de valahogy belülről hihetetlenül félt. Szinte remegett a teste, a szive hidegen kalapált, Félelmeinek hagsuja a fiun voltak már. Ugy félt, hogy elveszti, ugy félt hogy már nem kell neki. Rettegve vallt minden nap szerelmet a fiunak, A srác is őszintén mondott érzelgős szavakat. De egy napon a lány fájdalmat érzett, Az arcán leperdült az első könnycsepp. Ugyérzi a fiu mást szeret, pedig a srác már a mindene. Ő voltak az álmai, ő volt a mámor, Százszor is megismétli,csak őreá vágyott. Hisz csak később tudta meg, hogy a fiu még őt szereti, De akkor már késő volt,hisz sértéseket mondott neki. Elmult sok idő,teltek a napok,minden nap fájdalmasak voltak a hajnalok. A lány csak a fiura gondolt, de a srác már mást szeret,s boldog. Azóta a lány csak feledni próbál,s veszni hagyja minden álmát. De nem meri elmondani a fiunak,hogy még ő kell neki. Fél... nem tudja mit tegyen. Ezért csak vár... Talán az álmok egyszer maguktól visszajönnek. Csak mégegyszer ugy néznének rám a kékszemeid, mint multkor. Csak utoljára látnám a mosolyod, mint akkor. Csak nézz rám, kérlek, s hagyd, hogy Végig álmodjam azt,ami nincsen! " :(

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.