Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csak simán idézetek

A legnagyobb hibám nem az volt,hogy beléd estem, hanem az,hogy azt hittem te is belém..de ne félj,visszakapod ezt még!

Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá,amennyire csak lehetséges. Azt akartam,hogy soha ne hagyjon el. Az életem részének akartam abban a percben, és másnap és a rákövetkezendő napon. Szükségem volt rá,mint még senki másra.

mondd, mivel lehetne feledni, ami együtt volt s ami rólunk szólt s ahogy tudtál szeretni ???!

Minden kislányban ott rejtőzik a nő.. ♥
és minden nőben benne van a kislány.. ;)

 Van aki Istenben hisz; az én vallásom a zene. Van, aki imádkozik, én csak feljebb tekerem a hangerőt

 A dolog, amiért szeretem a vasárnapokat: mert tudom, hogy másnap újra láthatlak :)

Az élet néha annyira kiábrándító; lehet hogy eléred a szívárvány végét, de az aranyat addigra már a koboldok ellopták

Annyi ember van az életben, akik egyszerűen kijelentik: te ezt úgy sem tudod megcsinálni. Ha ilyen történne, csak vegyél egy nagy levegőt, fordulj meg, és mondd: akkor most figyelj & tanulj

Talán úgy látszik semmi bajom nincs, de el sem tudod képzelni mennyi lelkierő kell nekem ehhez..

A csókod olyan, mint a whisky, megrészegít :$

Ha a problémádra van megoldás, miért aggódnál miatta? Ha pedig nincs rá megoldás.. akkor mi értelme aggódnod?

 Bárcsak vissza tudnék menni az időben arra a napra, mikor először találkoztunk.. hogy aztán elsétálhassak.

A macska vendég a háznál. A kutya családtag.

Nem akkor szeretsz igazán valakit, amikor azt mondod, nincs nála jobb, inkább akkor, amikor azt mondod:' van nála jobb pasi, de nekem ő a legtökéletesebb!

A Szerelem csak egy szó,de mégis óriási fájdalmat tud okozni olykor.

FIÚK!!!
ha tetszik egy lány akkor NE a like gombbal udvaroljatok neki!! ;)

- talán nem sírok.. de fáj!
- talán nem mondom.. de érzem!
- talán nem mutattom.. de érdekel!

nehéz volt visszatartani a könnyeket de mégis megtettem. még mindig nem tudom elhinni, hogy egy ilyen seggfejt szerettem.....

és végre megvan.... az utolsó darab az életemhez!!

a szerelemhez két ember kell .

Sokan mondják, hogy nincs fiú és lány barátság, de képzeld én hiszek benne hisz mi vagyunk a legjobb példa erre! ;)

...a lehető legjobb érzés: ha valaki azért boldog, mert te vagy neki! ♥

FLEGMA VAGY? 
hmm...hadd gondolkodjak: RÁBASZTÁL MERT ÉNIS.!!...

.Mi előtt megcsókolsz: 
-Fogd meg a derekam.
-Húz közelebb magadhoz. 
-Nézz a szemembe.
-Nézz a számra.
-Nézz újra a szemembe. 
-Fogd meg lassan az arcomat.
-Hajolj oda & csókolj meg
Hidd el megfogsz őriteni vele.:$$$$$$$

Arra születtem, hogy érezzek és megismerjem a világot. Hogy saját képességeimet kibontsam, határaimat feszegessem, és átlépjem őket. Hogy magam alakítsam a sorsomat, és megéljem minden egyes pillanatát. Hogy ne hagyjak elmenni magam mellett lehetőségeket, hogy tartozzak valahová, mégis különálló személyiség legyek. Hogy csalódjak, veszítsek, nyerjek, szeressek. Hogy tudjak, akarjak, merjek, próbáljak. Mert ha nem próbálom meg, életem végéig kísérni fog az a bizonyos 'mi lett volna, ha...?' kérdés, amit a világon a legjobban utálok..

Mindig is TE leszel a számomra a legfontosabb, még ha
soha nem is leszünk együtt ...

Rám néz, és én úgy teszek, mintha mosolyognék..

Amire valóban szükségünk van, az ránk fog találni.:)

Minden lány csak 5 szót vár a párjától:
Te így vagy tökéletes! szeretlek! ♥

Nem létezik annyi idő, amennyi veled elég!

Én szeretem őt! De a szerelem fáj. Mert szívemet összetörte más ezerszer már. Én akarom őt ki soha sem bánt. De idebent százegy ajtót még a múlt bezárt... A szerelem fáj .. adj időt!

akkor vagy elég értett egy kapcsolathoz, ha a barátaidat és a párodat sem hanyagolod el!

te szarsz rám, én meg szarok rád, hát ez a kémia nálunk, de lehet még közös az ágyunk!

mindig emlékszem majd rád, minden éjszakán!!

nem érdekes hányszor tiportál el engem, ha valami nem jó gyere hozzám, ígérem segítek!

a máj rombolás nem hosszútávú megoldás a szív bajra!

nem vagyok tökéletes ezt ne várja el senki, nem kell hogy szeress.. Ő sem teszi.

hiszem, hogy más vagy, de tudom, hogy nem, szeretlek akkor is, ha nem érdemled meg!

úgy ér hozzám,mint senki, mégis olyan, mint bárki. én szeretem őt, bár érzelmileg egy senki!

változatos a kapcsolatunk,nekem Ő a minden,neki én egy barát,én Érte mindig bármit,Ő értem egyszer talán tesz valamit.mégis szeretem,bármi történjék,még ha hozzám se szól,vagy rám se néz. bevallom,fáj ha nem köszön...

nem vagy se jó,se kedves, de mond akkor mi fogott meg örökre benned?!

hittem a szavadnak,bár tudtam,hogy csak játszol,az én szívem is elvitted,mint egy darab játékot..

nekem is van valakim és neki is. én mégis őt szeretem, ő viszont senkit...

itt van még a pár közös kép, az utolsó emlékek. most nagyon nehéz. elégessem őket? vagy megtartsam? még nem tudom. bárhogy is lesz a szívemben örökre ott maradsz!!

sírtam,nem is keveset,de azok a könnyek,melyek Érted,akkor,ott hulltak igazak voltak,de nem hitted el..

azt hiszi majd miatta megáll az életem? hogy semmi nem fog összejönni többet? hogy már sosem leszek boldog? hogy nélküle semmi vagyok?. hát higgye. ha neki ettől jobb és ettől boldogabb akkor nem mondok rá semmit sem. élem az életem jobban mint előtte vagy vele!

 

belehalok, hogy nem mondhatom el, mennyire szeretlek..belehalok, hogy neked nem jelentek többet, mint egy lányt, akit ismersz, de legszívesebben elfelejtenél..

 

Akartam...és ő is akart. Megkaptam, és ő is megkapott. Szerettem.. és ő is szeretett. Kívántam és ő is kívánt.. Én akarom.. és ő már mást akar!

minden szava jobban esik,minden érintése jobb érzés,minden nevetése jobb kedvre derít,mint BÁRKI MÁSÉ!

....:/

Vajon te hiányzol , vagy az emlékek?: |

ígérem, hogy elfelejtem,többet nem sírok miatta. ígérem! csak kérlek, még egy percet had szerethessem, fájdalmak nélkül!

csípem azokat akik olyan dolgokat tudnak rólam, amiket először hallok, és soha nem tettem meg!

Akármilyen régen volt, akkor is szarul esik még..

Minden dolgom jól alakul. Tudod miért? Mert hiszek benne.

Szerettelek. Rettenetesen....kimondhatatlanul....feltétel nélkül szerettelek. De te ebből a hatalmas szeretetből minden egyes tetteddel megsemmisítettél egy-egy darabot. Olyan hirtelen ölted ki belőlem ezt az érzést, mint amilyen hirtelen kipukkad egy buborék. A buborékok is színesek, könnyedek, gyönyörűek. De egy szempillantás alatt megsemmisülnek. Amennyire szép volt a mi kapcsolatunk, olyan hirtelen tűnt tova. És mégis... a buborékban is az a legszebb, hogy a szépség emléke ragyog bennünk tovább.

Te engem soha többet nem tudsz bántani, mert kiöltelek magamból. És kiöltem magamból az összes létező érzést, amit valaha keltettél bennem. Már nem szeretlek, de nem is utállak. Nem érdekelsz, és nem is fordulok utánad. Csupán egy érzés maradt utánad...és az nem más, mint a közöny.

Vannak olyan rejtett vágyaink, amiket még mi magunk sem ismerünk egészen mindaddig, amíg meg nem mutatja nekünk valaki azokat...

HA VALAKIT SZERETÜNK - akkor annak a hibáit is vele együtt imádjuk.

Kiűztem a gondolataimból, a szívemből, a cselekedeteimből. Nincs benne a nappalomban, az örömömben, a bánatomban. Nyugodt szívvel fekszem le, mert tudom, hogy már nem kell. Hogy mindig egy fájó emlék marad, de elmúlt, vége....
és akkor Róla álmodom. Hogy mi ez? - Igazságtalanság. vagy a sors...

Az igazi férfi - Szakítás után sem mond rosszat a volt barátnőjéről.

Akinek van családja, az soha nem mondhatja, hogy nincs semmije! Hiszen mindene megvan.

Egy mosollyal rejtem el a könnyem a világ elől ..

Mindenkinek ismersz egy arcát. Jobb esetben az igazit. Rosszabb esetben egy hamis képet. Szereted, ezért jónak látod. Aztán sok rosszat kapsz...megbocsátod egyszer, kétszer,százszor, de eljön egy pont, ahol már nem bocsáthatsz meg többé...akkor elveszíted azt az embert. S ha egyszer, valaha újralátod a jó arcát, ugyanúgy, újra fájni fog, és szíved szerint elfelejtenél mindent egy tiszta lap javára. De tudod,hogy nem lehet...

Sikerült megértenem, hogy nyitottnak kell lenni a változásra. Jobbat érdemlünk annál, mintsem azért maradjunk együtt, mert félünk attól, mi lesz velünk, ha elválunk.

Én voltam a legnagyobb hibád!! Az, hogy elvesztettél engem...


Az utolsó kívánságom annyi csak, hogy felejts el
Ne keress én nem foglak, az életem csak nekem kell
Eressz el már nincs értelme, véget ért a kapcsolat
Én lezártam bár nehezen, de gondolsz te rám majd sokat!!

Ne sajnálj, mert csalódtam. Inkább sajnáld azt, hogy te sosem leszel képes szeretni!

vannak olyan pillanatok,amikre egész életedben emlékezni fogsz. ♥

én csak keresem az utam , néha keresem a bajt , és keresem azt , aki engem akar .!(8)♥ 

álltam , összerogytam , csendben belehaltam.:\

rád gondoltam , éreztem mit érzel és legbelül én is tudtam ,
Nem hazudtam , csak a józanész volt útban .! ♥

szeretlek! 
- Hol? (...) hol az a szerelem ? Nem látom , nem tudom megfogni , nem érzem Hallok szavakat , de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal. ..:|

sok fiú szívesen járna velem nem vagyok annyira csúnya lány és próbálok kedves lenni .. miért nem veszel észre ? vicces.. te vagy az egyetlen akinek nem kellek , pedig a teljes szívem odaadnám neked ..! ♥ :( 

fájdalom lelkileg megölte , érezte a világ össze dölt benne .. a barátai tartották életben mert úgy érezte a világbol elmenne .. :/♥

lehet , hogy szebb vagy mint én .
lehet , hogy bölcsebb vagy mint én .
lehet ,hogy jobb vagy és tehetségesebb meg minden , de hé szerinted engem ez hol érdekel ? ;)

A kamu szövegedtől már a falra mászok, olyan köcsögöt, mint te bárhol találok!

hiányzol .. napról napra egyre jobban, a beszélgetések, és Te magad. hiányzik, amikor este már alig bírtam nyitva tartani a szemem, de te még nem köszöntél el, így maradtam, csak neked írtam, és csak miattad volt jó kedvem.. igaz, sokszor veszekedtünk, és igaz nem ismerlek annyira.. de egyet tudok. hiányzol a monoton kis életemből. néha, azon gondolkozom elmondom. de mivel semmit nem változtatna a helyzeten nem teszem. és mivel nem tudom nagyon a szavakat sem megváltoztatni, és igen egyhangúnak és átlagosnak tűnik, de hiányzol. nagyon..

tudod, vártam rád. hónapokat ültem szomorúan miközben a szerelmedet kerestem. de már tudom, hiába kerestem hisz nem volt. a jelét mutattad, hogy szeretsz, majd elmentél. de már tudom,nem csak eltitkolod az érzésed, hisz nincsenek érzéseid. többet nem várok rád, hisz ha szerettél volna már rég itt lennél és a karjaidban feküdnék. nincs több álom és fantáziálás, a kislányból nagy lány lett aki tovább lép és nevetve rúg bele az emlékedbe!!

rám írt. kedves volt. puszi jelet írt. azt mondta még mindig jófej vagyok és aranyos . azt is mondta,hogy hiányzok. aztán kilépett miután ezerszer elmondta, hogy aludjak jól, álmodjak vele és puszil. beleszerettem. újra. boldog voltam mikor lefeküdtem, de aludni nem tudtam. megint róla fantáziáltam. következő nap beléptem a facebook-ra. ő újra kapcsolatban volt! én pedig újra "kicsit" összetörtem!

nem akarok vele lenni,de az a baj,hogy nélküle sem. nem akarom,hogy emlékezzen rám, de azt sem , hogy elfelejtsen. még egy pillanatot szeretnék amíg az ajka újra az ajkaimhoz ér s utána elengedni egy messzi, a szívemtől távoli de boldogsággal teli útra.

azt hiszem veled együtt önmagamat is elvesztettem!

ígérem, hogy elfelejtem,többet nem sírok miatta. ígérem! csak kérlek, még egy percet had szerethessem, fájdalmak nélkül!

hajtsd le a fejed, sétálj el mellette s tégy úgy mintha nem fájna. belül törj össze, utáld magad s őt is de ne mutasd ki neki, hidd el,ha elhagyott nem érdekli...

nincs már erőm a harchoz, kérlek ne játssz velem.Ha nem akarsz engedj el, de ha igen, fogd a kezem!Kérlek állj .. :/

talán én tettem elviselhetetlenné a fájdalmat ,talán az én döntésem volt a szenvedés.. hogy csak úgy szemrebbenés nélkül néztem ahogy elhagysz..


talán tényleg vele kell lennem, talán tényleg ő az igazi. talán ennek így kellett lennie. összetöri a szívem, majd visszatér az életembe, egy jobb emberként. ölel, úgy mint még senki és megvigasztal. talán tényleg így kellett történnie. talán ő lesz az aki begyógyítja a sebeimet. ő, aki okozta őket.

talán egy nap majd megfordul a kocka s te sírsz értem,várom azt a napot tűkön ülve. mert nem fogok elszaladni,visszamegyek hozzád. tudom, ostoba vagyok de szeretlek, ez a legnagyobb hibám..

szeretem amikor ő ír nekem, mert akkor tudom hogy ő is gondol rám, legalább egy kicsit!

hiszed vagy sem, de lehet gyűlölve szeretni!

nekem nem kell hogy teleirkáld az üzenőfalamat szivecskékkel, csak ha rossz kedvem van ölelj meg és mond azt minden rendben lesz!

Nem vagyok egyszerű! Csalódtam már olyan emberben, akiben teljesen megbiztam! Nevettem már a könnyeken és könnyeztem a saját nevetésemen! Ütöttek, álltam.. rúgtak tovább tűrtem és nem ejtett rajtam sebet egyetlen pofon sem! Kitéptem a szivem, és oda adtam annak aki nem érdemelte meg! Máskor olyan elől zártam el azt, aki mindent megtenne értem! Megtanúltam megbocsájtani a megbocsájthatatlant és elfelejtettem amit más soha nem lenne képes! Segitettem a legrosszabb ellenségemen, de rajtam nem segitett senki! Tanultam, és megbuktam.. felálltam aztán újra földre rogytam! Éltem az életem, máskor temettem a lényem! Mégis itt vagyok! Készen arra, hogy megmutassam.. az élet lehet bármily kemény, igen is érdemes végigcsinálni!

Mindenki titkolja, hogy mit akar, mert helytelen, mert érdemtelen, mert veszélyes, mert túl rossz, vagy éppen túl jó.

ha nem ismersz, ne ítélkezz felettem. lehet, hogy életed legnagyobb baklövése, lehet viszont életed legnagyobb kalandja lennék. :)

annyit adott nekem, amennyit csak lehetett, örökre bennem marad, mennyire szeretett.

 Nők :van amit mondanak..

van amit gondolnak..

és van amit tesznek..

de ez a 3 dolog sosem hasonlít egymásra !

 És ez a szivecske megtalálható.:
a füzetembe..
a padomon..
a falon..
az ablakoon..
és a szivemben, ami azt mutatja most, hogy csak te kellessz nekem.:)

 Inkább mondd a szemebe, hogy utálsz, minthogy megjátszd azt, hogy szeretsz!

Mikor engem kritizálsz kicsikét magadat is bántod, mert görbe tükröt mutatok neked, amiben saját magad látod !

Emberben még ekkorát sohasem csalódtam. Nos, neked sikerült bebizonyítani, hogy egyéni figura vagy.


Hetek óta megtorpanok, ha szerelmespárokat látok az utcán. Csak bámulom a végtelennek tetsző csókjaikat, szenvedélyes veszekedéseiket, nézem a láthatatlan köteléket, mely ott feszül rajtuk, idegeik között. Nézem őket és bölcs mosollyal elhallgatom a vérembe szivárgó fájdalmat..


 

Sosem kellett volna, hogy közel engedjelek. .

Mindig ott lesz egy nálad szebb lány, neked csak meg kell találnod azt a fiút, akit ez nem érdekli.
Van.. olykor, ritkán
előfordul,hogy egyszer az életben rábukkansz arra,akiért mindent
hátrahagynál,aki mindenki előtt van,aki a józanságot elviszi a fejed
felől,aki szétszed,szétszakít,beléd mar és átölel,akivel a poklot és a
mennyországot egyszerre járod meg,aki miközben tép,aközben
simogat,miközben mar, aközben leheli csókját az ajkadra.. 
ne kelljen enélkül a tüzesen fájdalmas érzés nélkül meghalnod! 
Életedben egyszer legalább találjon rád egy gőzerővel feltörő szerelem!
 Mert meg kell ismerni ezt az érzést!
A múltnak egyszer és mindenkorra vége. Most már nem változtathatunk rajta. (...) Balgaság azért büntetnünk magunkat a jelenben, mert valaki annak idején megbántott.
A barátságban sokkal több a szerelem, mint a szerelemben.
Minden nap, minden órában, minden percben csókot érdemelsz..
You should be kissed. Every day, every hour, every minute. ♥
Én azt várom, hogy eljön majd valaki, akinek úgy kellek, ahogy vagyok. Érdekli, hogy mit beszélek, nem türelmetlen hozzám, és nem azért bólogat, hogy könnyebben lefeküdjek neki.
Nincs a világon rosszabb, mint várni, meg szaladni valaki után.
Elmagyarázta, milyen csókolózni azzal, akit az ember szeret. Azt mondta, megszűnik az ember körül a világ. Nem látunk, nem hallunk, nem lélegzünk, nem gondolkodunk, nem emlékszünk.
Amikor úgy gondoljuk, hogy nem illünk egymáshoz, csókolózunk, és olyan közel leszünk, hogy nem látjuk a különbségeket.
A férfiak csak fájdalmat jelentenek, 
kudarcot, szenvedést, és azt az érzést, 
hogy megállt az idő.
Az ember néha csak azt látja meg, amit látni akar, nem pedig azt, ami a szeme előtt van. Néha pedig egyáltalán nem lát tisztán.
A busz amin ültem egyre távolabb vitt a férfitól, akit annyi ideje szerettem. Azt hittem, ha egyszerűen felszállok, ülök és nem gondolok semmire, egyszerre elmúlik minden amit valaha éreztem. Nos, tévedtem. Az ablaküvegen át bámultam, ahogy minden egyre távolabb kerül tőlem. Minden, kivéve az érzéseimet.
Bizonyos napokon az ember őszintén el tudja hitetni magával, hogy állati ronda.
Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.
Az én szerelmem nem tudott meghalni. De élni sem.
Régen azt gondoltam, hogy az a legrosszabb, ami történhet velem, ha egyedül maradok. De ez nem igaz. Az a legrosszabb, ha olyanokkal vagyok körülvéve, akik között egyedül érzem magam.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.